Életveszélyes késelés Budapesten

Életveszélyes késelés Budapesten

Szombat éjjel megkéseltek egy férfit a XI. kerületben, Újbudán. Úgy tudni, két ismerős közt fajult el egy vita, és az áldozatot életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Az esetről a Ripost értesült egy szemtanútól, aki azt mondta, hogy a helyiek először arra figyeltek fel, hogy a rendőrök nagy erőkkel érkeztek ki az egyik társasházhoz.

Utóbb megtudták, hogy

az egyik lakásban összeveszett két ember, és egyikük megkéselte a másikat.

„Én úgy tudom, hogy két férfi veszett össze valamin, majd az egyik felkapott egy kést, és szíven szúrta vele a társát. Biztos, hogy ismerték egymást, mert lakáson belül történt – mondta a társasház egyik lakója a lapnak. Beszámolója szerint a sérültet elvitték a mentők, a rendőrök pedig órákig helyszíneltek az eset után.

A Ripostnak az Országos Mentőszolgálat megerősítette, hogy valóban történt egy incidens a társasházban. Az OMSZ válaszában úgy fogalmaztak:

A helyszínről egy súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett személyt szállítottak bajtársaink kórházba.

(police.hu)

polkorrekt