Karácsonyi csoda a londoni pályaudvaron

Lenyűgöző lett az egyik londoni pályaudvar karácsonyfája. A látványosságra bárki felmehet, sőt, még be is lehet ülni alá.
Az Egyesült Királyság 12. legforgalmasabb vonatpályaudvara a londoni St. Pancras, évente közel 19 millióan fordulnak meg a peronok környékén. Természetesen az ünnepekhez közeledve kicsinosították az alapvetően is igen hangulatos forgalmi csomópontot, fenyőfájuk híre azonban túlnőtt Londonon.
A 12 méter magas fa szemmel láthatóan nem fenyő, titka csak közelről derül ki. Valójában a több mint 225 éves múltra visszatekintő Hatchards könyvkereskedő alkotása, mely gyakorlatilag az olvasást ünnepli. A csigalépcsőn bárki által megmászható torony 270 könyvespolcból és több mint 3800 kézzel festett könyvből áll, melyek közül némelyik még világít is, mint a karácsonyfán az izzók.
A festett kötetek között olyan klasszikusok is fellelhetőek, mint Charles Dickens Karácsonyi éneke, vagy C. S. Lewistól Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény.
A Hatchards közösségi médiás felmérései szerint a fiatalok olvasási kedvét 25 százalékkal megdobta a különleges karácsonyfa, melynek aljában akár le is huppanhatnak az utazók vonatuk indulása előtt, és zavartalanul olvashatnak. A St. Pancras vasútállomás egyébként évről évre együttműködik egy külső partnerrel, akikre rábízzák a faállítást – az biztos, hogy az idei kiadás hosszú évekig etalonnak számít majd.
A St. Pancra az elmúlt években is csodákkal örvendeztette meg az utazókat, a tematika minden évben más:
- 2022 – The Princes Trust
- 2021 – London Zoo
- 2020 – EL&N London
- 2019 – Lancôme
- 2018 – Tiffany
- 2017 – Moyses Stevens
- 2016 – Cirque du Soleil
- 2015 – Disney Junior
- 2014 – Eurostar
- 2013 – Fortnum & Mason
- 2012 – Olympics theme
- 2011 – LEGO
- 2010 – Lanson Champagne
Kép(ek) forrása: Leon Neal/Getty Images és ianvisits.co.uk