Karácsony számot vetett

Karácsony számot vetett

Az év végéhez közeledve számot vetett Karácsony Gergely, és visszatekintett, milyen útfelújítások történtek 2023-ban Budapesten. A főpolgármester szerint ha csak a nagyobb munkálatokat vesszük figyelembe, akkor is csaknem nyolc focipályányi területről beszélhetünk.

„Ha csak a nagyobb, egybefüggő felújításokat nézzük, akkor is több mint nyolc focipályányi területen újított fel idén budapesti utakat a Budapest Közút”

– erről adott tájékoztatást Facebook-oldalán Karácsony Gergely.

A főpolgármester hozzátette: ebben az adatban benne sincs az a több ezer apróbb javítás vagy olyan átfogó fejlesztés, mint a hamarosan elkészülő budafoki körforgalom kialakítása.

„A 2023-ban korábban elvégzett 15 felújítás után az év végén sincs megállás: a hetekben készült el Újbudán a Henryk Slavik rakpart, burkolatcsere zajlik a Gyömrői úton, és hamarosan véget ér a Soroksári út buszsávjának a felújítása is”

– emelte ki.

A városvezető megjegyezte azt is: a közösségi oldalán megjelentetett „szép hajnali képek” annak köszönhetőek, hogy a szakemberek minden esetben igyekeznek a közúti forgalmat a lehető legkisebb mértékben korlátozni.

„Köszönöm a munkájukat, a megújult utakon pedig biztonságos közlekedést kívánok mindenkinek!” – fogalmazott.


(index.hu)

polkorrekt