Működésbe lépett az Etna

Működésbe lépett az Etna

Az Etna délkeleti kráterében december 1-jén észleltek egy kitörést, amelyről videó is készült – jelentette be az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet megfigyelőközpontja.

Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint a kitörési aktivitás – csúcspontján – mintegy 6000 méteres tengerszint feletti magasságig terjedő oszlopot hozott létre, amely a vulkántól északkeletre szóródott szét. A hamuhullásáról Fiumefreddo di Sicilia, Calatabiano és Giardini Naxos településekről érkeztek jelentések.

A lávakitörést effúziós tevékenység kísérte, amely két lávafolyamot hozott létre, amelyek a délkeleti kráterből délkeleti és keleti irányba terjedtek.

Szeizmikus szempontból a vulkáni rengés átlagos amplitúdója – miután este fél 9 körül elérte a maximális értékeket –, egyértelműen csökkenő tendenciát mutatott, és 22 óra körül elérte az átlagos értékek tartományát, ahol utána is maradt.

A rengés forrásai továbbra is a délkeleti kráter területére korlátozódnak, körülbelül 3000 méteres tengerszint feletti mélységben. Az infrahang-aktivitás szintén jelentős csökkenést mutatott, és este fél 10 körül szinte teljesen kimerült – írta az ANSA.

(index.hu)

 

polkorrekt