Visszatér az Über?
A nyár folyamán tele volt a sajtó a Taxi – Bolt „háborúval”. A híradások alapján azonban az adok-kapoknak még nincs vége, mivel egy régi-új szereplő is beszáll a fővárosi személyszállításba.…
A nyár folyamán tele volt a sajtó a Taxi – Bolt „háborúval”. A híradások alapján azonban az adok-kapoknak még nincs vége, mivel egy régi-új szereplő is beszáll a fővárosi személyszállításba.…
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékminiszterelnöke, valamint Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter Gyöngyösön mutatta be az árnyékkormány honvédelmi programját. Dobrev Klára úgy látja, hogy Magyarországra nézve az egyik legnagyobb biztonsági fenyegetés…
2019 óta eddig kilenc olyan strassburgi ítélet született, amelyben az Emberi Jogok Bírósága a Magyar Helsinki Bizottságnak a tranzitzónákban fogva tartott „menedékkérő” ügyfelei javára döntött. A nyertes ügyek száma ismét…
Az izraeli légierő szíriai csapatok állásait támadta Damaszkusz közelében – jelentette a SANA hírügynökség a hadseregre hivatkozva. A hírügynökség forrása szerint a szíriai légvédelmi rendszerek tüzet nyitottak az ellenséges célpontokra.…
Dél-Korea első hazai gyártású katonai kémműholdját pénteken indították útnak, miközben az északi szomszédjával megnövekedett a feszültség. A SpaceX Falcon 9 rakéta által szállított eszközt a kaliforniai Vandenberg űrrepülőtérről indították. Sikeresen…
Meghalt egy férfi Gödön, miközben rendőrök intézkedtek vele szemben – olvasható a hatóság honlapján. A férfi autójában kábítószergyanús anyagot találtak. A közlemény szerint a rendőrök november 30-án késő este igazoltatták…
Olena Zelenszka nem kívánja, hogy férje, Volodimir Zelenszkij újból induljon az elnökválasztáson. Véleménye szerint ez lehetetlen. “Nem kívánom, hogy újra elnök legyen, és ismétlem, ez lehetetlen. Talán a jövőben valami…
Olaszország komoly közbiztonsági krízissel küzd az illegális bevándorlók miatt, akik már napi szinten követnek el erőszakos bűncselekményeket. Két tunéziai migráns Velencében megtámadt egy olasz házaspárt, azonban az eset nem várt…
Élesen bírálta a magyar kormányt az amerikai nagykövet a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján tartott beszédében – olvasható az atv.hu-n. A rendezvényen részt vett többek között Karácsony Gergely…
A baloldali pártok után, ahogyan az előre borítékolható volt, a Soros-féle szervezetek is tiltakozni kezdtek a kormányoldal szuverenitásvédelmi törvénytervezete ellen, és ehhez csatlakozott a kormányellenes tüntetések vezérhajójának tekinthető Pedagógusok Demokratikus…