Madarak és mókusok mesebirodalma a Dunaparton
Kánya Tamást és a természetből vett alapanyagokból készített alkotásait sokan ismerik már – akár személyesen is felkeresték őt munka közben, vagy a Római-parti „Kőkert” Land Art in Hungary közösségi oldalán csodálják a természet kincseiből készített remekeit. A Szeretlek Magyarország portál is többször megmutatta már a land art művész fából, kőből, sárból, termésekből, kagylókból készült szobrait, mandaláit, kőtornyait.
Nemrégiben megint pittyent a mobilom és Tamás írt: lenne-e kedvem újra meglátogatni, mert valami különleges dologra készül. Persze, hogy volt kedvem, így a megbeszélt napon útra keltem. Kissé aggódtam, mert reggel akkora köd volt, hogy a szomszéd házat sem láttam, de Tamás a telefonban azt mondta, hogy ő bizony már kint van a parton, ahol nap mint nap megfordul.
A nyirkos, szürke idő ellenére is messziről látszott már egy vidám színfolt a fák között kanyargó úton. Tamás állt mosolyogva egy mesebeli városka előtt és nézte, ahogy a mókusok és a madarak ugrándoznak, röpködnek a „városkájuk” épületei között.
A vízparton ugyanis hatalmas farönkökön sok pici házikó, hidak, lépcsők, árnyat, védelmet nyújtó tetők, kis „parkok”, kötélhágcsók alkotta miniváros készült. Tamás régi vágya volt, hogy télire menedéket és etetőt készítsen a madaraknak, mókusoknak.
És most nekiállt és az álom valóra vált. A városkát „védőfal” is körülveszi, a környező fák között termésekből készült „szélcsengők”, „álomfogók”, különféle madaraknak való csemegék lógnak, mintegy „színpadi” hátteret nyújtva a pici „birodalomnak”.
Tamás rendszerint a Duna mellett található meg. Leggyakrabban – most is – a Lupa-tó mögötti dunaparti sétányon, a vízparti fák között, de nyáron a Római-parton is megfordul.
Az alkotásaihoz kizárólag a természet adta alapanyagokat használja fel: uszadékfákat, száraz ágakat, leveleket, sarat, termést, köveket, csiga- és kagylóházakat. A látványos művek azonban – sajnos – nem örökéletűek.
Korábban általában a helyszínen hagyta az alkotásokat, de – érthetetlen okból – előbb-utóbb megrongálták, elpusztították azokat. Ezért manapság például a mandalák alkotólemeit hazatérte előtt összeszedi, az alkotások pedig a fotókon élnek tovább.
Szerencsénkre Tamásnak ez nem veszi el a kedvét. Hiszen számára ez egy igazi „szerelem”, egy olyan hobbi, amit szeret, ami kikapcsolja, amit már előre megtervez magában, és miközben rakosgatja össze az elemeket, élvezi a természetet, a fák zúgását, a madarak csicsergését, azt, hogy a kisállatok már megbarátkoztak vele, és egészen közel merészkednek hozzá. Most is meg-megáll munka közben csak azért, hogy mozgásával ne zavarja az épp bámészkodni érkező mókustestvéreket.
Miközben beszélgetünk, többen is jönnek kerékpárral, gyalog. Megállnak, nézegetik a pici birodalmat. Fotózgatják és közben elárulják, hogy rendszeresen járnak errefelé, és mindig várják, hogy milyen újabb meglepetést tartogat nekik Tamás.
A kis meseváros pedig most elkészült, ott áll, és csak bízni lehet benne, hogy az állatok és az arrajárók örömére sokáig megmarad. Ha te is ellátogatnál a mesevároshoz, akkor élvezd a helyet, vigyázz rá.
Most még nem célszerű a madarakat, mókusokat etetni, de ha eljön a fagy, akkor vihetsz nekik almát, diót, kizárólag nekik való magokat, amiket akár a földre, akár a farönkökre ki tudsz helyezni.
(szeretlekmagyarország.hu)
