Gerillaharc a szabálytalanul parkoló autókkal szemben Újlipótvárosban

Újlipótvárost már régóta megosztja az egyre nehezebb parkolás kérdése, a kerületi cssoportokban rendre előkerül a téma. A szabálytalanságra többen, több módon is felhívták már a figyelmet. Volt már figyelemfelkeltő színező, amit az autók szélvédőjére ragasztottak, de kromofággal eddig még nem próbálkozott senki.
Az autókon 100-400 ezer forintnyi kár keletkezett, az ügyben jelenleg az ügyészség nyomoz.
Egy októberi reggelen sok, szabálytalanul parkoló újlipótvárosi autós arra ébredt, hogy matricát ragasztottak autóik szélvédőjére. Ezeken a színezés gyakorlására buzdították a szabálytalankodókat, hátha a vonalon belül maradnak. Volt olyan autós, aki arra panaszkodott, hogy csak hosszas kaparászás után, sebbenzinnel tudta megtisztítani a szélvédőt.
Beette magát a fémig
Ezután a 444.hu egyik olvasója jelezte, hogy nagyon szívesen cserélne az összematricázott szabálytalankodókkal. Azt nem tagadja, hogy akár ő maga is parkolhatott szabálytalanul, az ezért fizetett árat viszont aránytalannak érzi. A frissen vásárolt Volkswagen Passatját ugyanis néhány hét után valaki csúnyán megrongálta: ismeretlen anyaggal öntötték le a motorháztetőt, ami 10 mikrométer vastagságban megtapadt és beette magát a fémig. A festék elszíneződése csiszolás és polírozás után is megmaradt.
A rendőrségen tett feljelentésekor derült ki, hogy rövid időn belül ő a huszonnegyedik sértett. Szinte az összes rongálás egy szűk területen, a Katona József, a Radnóti Miklós és a Kresz Géza utcában történt.