Megújul a Citadella

Megújul a Citadella

Tervezett ütemben halad a Citadella megújítása – írja a Nemzeti Hauszmann Program, a Budavári Palotanegyed megújításának hivatalos oldala egy Facebook-posztban.

A szakemberek mára befejezték a keleti erődfal, az ágyútorony külső és belső homlokzatának, valamint a lődomb rézsűinek tisztítását, javítását és konzerválását, így már közel 6300 négyzetméternyi felület újult meg. A falrendszert borító süttői fehérmészköveket, illetve a falazatot felülről lezáró tardosi faragott vörösmészköveket kőrestaurátori felügyelet mellett egy speciális réteggel fedik be, hogy tartósak legyenek, jobban ellenálljanak az időjárás viszontagságainak.

Megnyitották a falakat az északi és a déli oldalon, valamint az ágyútoronyál. A Szabadság-szobor mögött pedig egy lépcsősort alakítanak ki, melyen keresztül a látogatók közvetlenül beléphetnek az erőd parkjába. A falak átvágásával az a cél, hogy ténylegesen kinyissák a Citadellát a nagyközönség előtt.

Megkezdték az ágyútorony kilátóteraszának építését, ahonnan a Citadellára látogató turisták Budapest panorámáját tekinthetik meg a jövőben. A fejlesztés eredményeként a Citadella zöldfelületét a másfélszeresére, 20.000 négyzetméterre növelik, az erődfalon belül egy új, 6.000 négyzetméteres közparkot, a nyugati ágyútoronyban pedig a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató kiállítást hoznak létre.

Fotó: getty images

polkorrekt