Még soha nem sikerült egy terrorszervezetet teljesen felszámolni

Még soha nem sikerült egy terrorszervezetet teljesen felszámolni

Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértő szerint hiába tesz olyan nyilatkozatokat az izraeli elnök, hogy minden Hamász-tagot megtalálnak és likvidálnak, erre valójában nincs esély. Tarjányi Péter szerint a civil lakosság előtt megnyitott biztonsági folyósokon keresztül a terroristavezetők is megpróbálnak majd kijutni a térségből, ekkora méretű embertömeget ugyanis képtelenség teljes egészében ellenőrzés alá vonni.

Nagy a nyomás az izraeli kormányon, ez az oka annak, hogy még nem indult meg a szárazföldi offenzíva Tarjányi Péter szerint. A biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában arról beszélt, mivel a Hamász terroristái élő pajzsként használják fel a palesztin lakosságot, ezért nehéz egyelőre jelentősebb csapásokat mérni a Gázai övezetre. Meg kell tehát várni, amíg a nagyszámú civil lakosság elhagyja a területet a védőfolyósokon keresztül. Ha nem így tennének, és rengeteg ártatlan is meghalna, azzal Izrael magára haragítaná a világ közvéleményét – amit kíván elkerülni.

Ez ugyanakkor szerinte biztonságpolitikai kockázattal is bír, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az Izraelben történt támadások felelősei megpróbálnak majd elvegyülni a menekülő tömegben. Ezért nem tartja reális célnak azt, amelyet Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megjelölt, mely szerint minden Hamász-taggal leszámolnak. Ilyenre szerinte a világtörténelemben még soha nem volt példa, és most sem sikerül, hogy egy terroristaszervezetet teljes mértékben felszámoljanak.

A másik ok, amiért az izraeli haderő még kivár, szerinte az lehet, hogy zajlik még a terület felderítése, egy ilyen offenzíva előtt ugyanis a hírszerzésnek fel kell térképeznie, hol lehetnek a Hamász támaszpontjai, és hol lehetnek olyan zsákutcák vagy terek, ahol a benyomuló egységek könnyen csapdába eshetnének.

Ha azonban megindulnak, jókora emberfölényben lesznek az izraeliek, ugyanis amíg ők körülbelül 400 ezer tartalékos katonát tudnak mozgósítani, addig a Hamász terroristái olyan 10–12 ezren lehetnek. Tarjányi ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, a létszámbeli és a technikai fölény ellenére is nehézkes lesz az előrenyomulás, a harcok pedig olyan árat is megkövetelhetnek, amelyet az izraeli politikai és katonai vezetés egy ponton túl már nem vállalhat be. Ilyen szempontokat ugyanakkor a Hamásznak szerinte nem kell mérlegelnie, a terroristaszervezetnek tehát már az is győzelem lehet, ha el tudja mondani magáról, hogy sokáig fel tudja tartóztatnia a sokszoros túlerőben lévő izraeli hadsereget.

Fotó: Gerencsér Tamás / index.hu

polkorrekt