Kedden rendkívüli EU-csúcs az izraeli-palesztin háború miatt
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke videókonferencia formájában hívta össze a csúcsot. Azt írta, világos és egységes álláspontot kell kialakítaniuk.
Charles Michel meghívólevelében azt írta, az Európai Uniónak a humanitárius segítségnyújtás biztosítása, valamint a konfliktus regionális elmérgesedése és a humanitárius jog megsértésének elkerülése érdekében kell fellépnie.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a konfliktus jelentős, szélesebb körű biztonsági következményekkel járhat, ami fokozhatja az Európában élő közösségek közötti feszültséget és táplálhatja a szélsőséges nézeteket is.
Fontosnak nevezte a regionális szereplőkkel fenntartott kapcsolatok fenntartását, majd ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „soha nem szabad szem elől tévesztenünk annak fontosságát, hogy a közel-keleti békefolyamatban megerősített erőfeszítések révén a kétállami megoldáson alapuló tartós és fenntartható békére törekedjünk”.
Michel végezetül annak veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy a konfliktus elől menekülők nagyszámban vándorolhatnak olyan szomszédos országokba, ahol már most is jelentős számú menekült tartózkodik. A helyzet nem körültekintő kezelése esetén fennáll a veszélye, hogy ezek a migrációs hullámok továbbterjednek Európára – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.
(mti)