Kilenc szíriai bevándorlót szállító kisbusz próbált áttörni a szlovák-lengyel határzáron
Lengyelország pont a héten vezetett be ellenőrzést Szlovákiával közös határán.
Ma pedig egy olyan kisbusz próbált áttörni a szlovák-lengyel határon, amely kilenc szíriai migránst szállított. A lengyel határőrség közleménye szerint az ideiglenesen megújított határzáron próbáltak átjutni. Miután Lengyelország, Csehország és végül Ausztria is bevezette a szlovák határ felől érkezők ellenőrzését, mégpedig a tapasztalhatóan fokozódó illegális bevándorlás veszélye miatt, Szlovákia szerdán a Magyarországgal közös teljes határszakaszán is bevezette az ideiglenes ellenőrzést, szintén a fenti okból.
A szlovák-lengyel határzáron áttörni próbáló kisbuszt egy marokkói sofőr vezette, és a Zwardon közúti határátkelőn zajlott az áttörési kíséret csütörtökre reggel. A határőrség szóvivője elmondta, hogy a kisbusz sofőrje nem reagált az őt megállító határőrök jelzésére, sőt, inkább gyorsított és áthajtott a határon. Természetesen a határőrség üldözőbe vette a kisbuszt, melyet pár száz méter megtétele után megállítottak. A sofőr ezután gyalog próbált tovább menekülni, hátrahagyva az utasokat, ám leesett egy lejtőn és eltörte a lábát. A sérült sofőrt kórházba szállították.
A marokkói embercsempész egyébként németországi tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A bűnügyi eljárás megindult ellene, a kilenc szíriai állampolgárt azonban visszatoloncolták Szlovákiába, mivel szlovákiai tartózkodást bizonyító dokumentumokkal rendelkeztek.
A lengyel határőrség szóvivője csütörtökön közölte, megközelítőleg 6 ezer személyt és 2 ezer járművet ellenőriztek a határon, leggyakrabban szlovák és lengyel állampolgárokat, de a kilenc szíriai bevándorlón kívül öt másik bevándorlót is feltartóztattak, akiket vonaton ellenőrizték. Az év eleje óta a szlovák határőrség több mint 1670 illegális bevándorlót tartóztatott fel a határon.